Természetvédelmi Közlemények

A folyóiratról

A Természetvédelmi Közlemények (TK) a Magyar Biológiai Társaság Környezet- és Természetvédelmi Szakosztályának a folyóirata. A TK magyar nyelvű, angol kivonatos cikkeket közöl. A lapban olyan cikkek jelenhetnek meg, melyek a hazai természet megőrzésére irányuló bármely erőfeszítéssel kapcsolatba hozhatók, illetőleg segítik azt.

Szeretnénk, ha a TK alapvető forrásmunkája lenne minden természet- és környezetvédelemmel foglalkozó tervezésnek és munkának, ha minden természetvédelemben érdekelt és érdeklődő sajátjának tekintené a lapot, ideértve többek között a területkezelőket, döntéshozókat, kutatókat, pedagógusokat és diákokat.

Ennek megfelelően elsősorban olyan cikkeket várunk, melyek:

Útmutató a szerzőknek

A kiadvány a környezet- és természetvédelemmel kapcsolatos, tudományos igényességgel megírt eredeti, magyar nyelvű cikkeket közöl, évente egy kötetben. Szigorúan műszaki, ipari, jogi vagy filozófiai fejtegetések nem kerülnek közlésre. A nyelvezet helyességét, a tudományos színvonalat a szerkesztőbizottság mellett felkért referensek, lektorok bírálják el.

Egy-egy kézirat terjedelme lehetőleg ne haladja meg a 20000 leütést (kb. 10 hagyományos kézirati oldal).

Állat- és növénynevek esetében kérjük az első említés alkalmával a faj latin nevét, leíróját és a leírás évét is megadni.

A táblázatok esetében is vegyük figyelembe az oldaltükör (12,6 x 18 cm) méretét, kerüljük a túl széles (túl sok oszlopból álló) táblázatokat! Szóközöket ne használjanak a táblázatok kialakításához. Legfeljebb 4 ábra vagy táblázat lehet. Közlésre csak jó minőségű, kontrasztos, fekete-fehér, olvasható méretű jelekkel ellátott, világosan értelmezhető vonalas ábrák (dendrogramok, diagramok, képletek, térképek stb.), illetve fényképek fogadhatók el. Az ábrákon kerüljük a raszteres kitöltő minták alkalmazását, ehelyett inkább különböző sraffozásokat alkalmazzunk, ha szükséges! Kerüljük az egyszerű torta-, kör- és oszlopdiagramok alkalmazását is, melyeket lényegében azonos, táblázatos formával helyettesíthetünk! Kétdimenzióban ábrázolható diagramokat nem fogadunk el háromdimenziós ábraként. Kerüljük az ábrákba beillesztett szövegek, magyarázatok használatát, ezek helyett használjunk jeleket, és ezek kifejtését helyezzük el az ábraaláírásban. Az ábrák, fényképek mérete vagy aránya igazodjon az oldaltükörhöz (12,6 x 18 cm). Az ábraaláírásokat, feliratokat, jelmagyarázatokat a közlemények végén külön listázva is kérjük elhelyezni!

Az illusztrációk összterjedelme lehetőleg ne haladja meg a közlemény terjedelmének 50%-át.

Az egyes közleményekben a következő alapszerkezet követését javasoljuk: cím, szerzők, szerzők címe (külön megjelölve a kapcsolattartó szerző pontos postai, fax és e-mail címét), élőfej javasolt szövege (nem lehet hosszabb 50 karakternél, beleértve a szóközöket is), összefoglaló (max. 10 sor, irodalmi hivatkozások nélkül), kulcsszavak (max. 8), bevezetés (témakijelölés, témaindoklás, előzmények stb.), anyag és módszer, eredmények, megvitatás, köszönetnyilvánítás, irodalomjegyzék, valamint angol nyelvű cím, összefoglaló és kulcsszavak.

Használjunk SI mértékegységeket.

A szövegközi hivatkozásokat (a cikkben nem idézett forrásokat töröljük az irodalomjegyzékből) az alábbi példák szerint használjuk: Bridson & Forman (1992) … vagy … (Bridson & Forman 1992), kettőnél több szerző, illetve szerkesztő esetén pedig Pécsi et al. (1958) … Több, egymást követő hivatkozást az alábbi módon adjunk meg: (Bridson & Forman 1992, Pécsi et al. 1958).

Példák a hivatkozások irodalomjegyzékbeli formázására:
Könyvek esetén – Bridson, D. & Forman, L. (eds) (1992): The herbarium handbook. – Royal Botanic Gardens, Kew, 303 pp.
Könyvrészletek esetén – Zólyomi, B. (1958): Budapest környékének természetes növénytakarója. – In: Pécsi, M., Marosi, S. & Szilárd, J. (szerk.): Budapest természeti képe. Akadémiai Kiadó, Budapest, pp. 511–642.
Folyóiratok esetén – Norrbom, A. L. & Kim, K. C. (1985): Taxonomy and phylogenetic relationships of Copromyza Fallén (s. s.) (Diptera: Sphaeroceridae). – Ann. Entomol. Soc. Am. 78: 331–347.
A fentieken túl az irodalomjegyzékben más formázást ne használjunk!

A folyóirat tematikájához illeszkedő könyvismertetéseket szívesen látunk. Itt az összes bibliográfiai adatot kérjük feltüntetni (szerző, szerkesztő, teljes cím, kiadás éve, kiadó neve, ISBN ill. ISSN szám, terjedelem, (ha az adathordozó nem papír, akkor kérjük megadni annak típusát, pl. CD, hanglemez, video stb.), hozzávet őleges árát. Amennyiben egy kiadvány nem nyilványos terjesztésű, akkor a beszerezhetőség forrását is kérjük megadni.

A kéziratok leadása és elbírálása folyamatos. A kéziratokat 1 példányban, dupla sorközzel kinyomtatva kérjük benyújtani. A cikket és ábrákat, ha számítógéppel készültek (TIF, CDR, HPGL, JPG, GIF stb. formátumban) kérjük számítógépes formában is eljuttatni a szerkesztőség címére mágneslemezen vagy e-mailen (attachmentként) az alábbi címre:
Báldi András
Magyar Természettudományi Múzeum
1088 Budapest, Baross utca 13.
E-mail: baldi (kukac) nhmus (pont) hu

A kísérőlapon adja meg a használt programok nevét és verziószámát. Szövegfájlokat, ha lehet, Winword 2.0-s vagy 6.0-s verzióban küldje be.

A bekezdések előtt semmiképpen se használjunk szóközöket vagy tabulátorokat, behúzáshoz (beütés) használja a szövegszerkesztő indent utasítását. Formázó utasításokat ne használjon, kivéve a latin fajnevek esetében (dőlt betű). Gondolatjelek helyett és számok között használjon két kötőjelet.

Felhívjuk figyelmüket, hogy csak formai és tartalmi szempontból megfelelő cikkeket van módja a szerkesztőbizottságnak elfogadnia.

Az elfogadott, esetleges javításokon átesett kéziratok hasábkorrektúrára visszakerülnek a szerzőkhöz.

A szerzőknek szóló útmutató letölthető itt [0.1M PDF].

Az online függelékek elkészítésére vonatkozó útmutató letölthető itt [0.4M PDF].